A verebek

                                                 Előfordulása

Olaszország kivételével egész Európában elterjedt, Északafrikéban és Ázsiában több alfaja van.

Számtalan területre betelepítette az ember szerte a Földön. Mára egyike lett a legnagyobb elterjedési területű madárfajoknak. Jelenleg természetes elterjedési területén kívül a következő területeken is él: USA, Kanada, Mexikó, Guatemala, Argentina,Uruquay , Paraquay, Brazília, Chile, Peru,Ecuador,Falkland-szigetek ,Kuba , Bermuda-szigetek,Hawaii, Ausztrália,Norfolk-sziget, Új-Zéland,Új- Kaledónia, Vanuau,Fidzsi-szigetek, Dél-afrikai Köztársaság, Mozambik, Namíbia, Botswana, Zimbabwe, Zambia, Kenya, Szon, Zanzibár, Comore-szigetek, Seychelle-szigetek, Mauritius, Réunion, Rodriguez-szigmália, Szudáet, Brit Indiai-óceáni terület, Azori-szigetek, Zöld-foki-szigetek.

Vannak területek, ahová viszont mindeddig nem sikerült betelepíteni, pedig történtek rá kísérletek. Ilyen területek: Jamaica, a Bahama-szigetek, Szent Ilona, Grönland, a Fülöp-szigetek, Pápua Új-Guinea és Déli-Georgia szigete.

A Magyar Madártani Egyesület a mezei verebet választotta az "év madarának" 2007-ben. A mezei veréb állománya az utóbbi 3-4 évtizedben drasztikusan csökkent Nyugat-Európában, olyannyira, hogy például a britek verébkészlete az eredeti létszám 3%-ára csökkent.

Az intenzív, ipari jellegű gazdálkodás, a fokozott vegyszerhasználat, a veszteségmentes terménybetakarítás miatt Nyugat-Európa számos országában jelentősen szûkült a faj élettere és táplálékbázisa.

Verebekkel foglalkozni

Verebekkel foglalkozni egyrészt nagyon nehéz, mert bár könnyen hozzáférhető, hétköznapi madárnak tűnik, de legalább annyira ravasz és gyanakvó is. A verebésznek minden leleményességét össze kell szednie, hogy a verebekén túltegyen! A befogásra használt hálókat és csapdákat a verebek hamar kitanulják és elkerülik. Sőt úgy tűnik, azt is meg tudják különböztetni, hogy a feléjük közeledő ember „ártalmatlan” járókelő-e, vagy pedig madarász, aki különféle hátsó gondolatokat forgat a fejében az ő befogásukat vagy megfigyelésüket illetően. Fészküket is gyakran elérhetetlen helyekre rakják, például nagyon magas épületek falának repedéseibe vagy veszélyes állatkerti állatok lakóházának tetőszerkezetébe. A madarászok által felkínált csinos fészekodúkba csak akkor hajlandóak beleköltözni, ha egyébként nagyon kevés a fészkelésre alkalmas hely, máskülönben évekig tart, mire egy-egy merész pionír odút foglal magának. Az ismeretlen táplálékkal szemben is igen gyanakvóak: bár az étlapjuk változatos, újfajta fogást csak nehezen vesznek föl rá. A fogságot csak akkor tűrik, ha kellően tágas helyet és csapattársakat is biztosítunk számukra.

Másfelől verebekkel foglalkozni nagyon jó, mert éppen az okosságuk, ötletességük és a kiterjedt társasági életük miatt viselkedésüket megfigyelni számtalan tanulsággal szolgál, és nemcsak a kutatók, de a természetkedvelők és állatbarátok számára is érdekes lehet. Praktikusak is, hiszen itt vannak „kéznél” télen-nyáron, nem kell a dzsungel legmagasabb fájának égigérő csúcsára fölmászni, hogy az ember a közelükbe kerülhessen. Mivel sokan vannak és nagyon strapabíróak, számos olyan vizsgálatot el lehet rajtuk végezni, amit a kis létszámú vagy érzékeny fajokon nem – azonban azt a tudást, amit a verebek segítségével megszerzünk a madarak biológiájáról, felhasználhatjuk a veszélyeztetett fajok védelmében is.

Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy a verebeket gátlástalanul feláldozhatjuk bármilyen tudományos célra, vagy hogy lelkiismeret-furdalás nélkül lelövöldözhetjük az ereszünkön fészkelő verebet, mondván: „úgyis csak kárt okoz”! Hogy ez a nézet mennyire idejétmúlt, azt jól mutatja, hogy Nyugat-Európában a mezőgazdaság korszerűsödésével párhuzamosan egyre csökken a verebek száma: az ember olyan hatékonyan védi már technikája gyümölcseit, hogy a modern magtárakhoz még a verebek sem férnek hozzá. De ha épp hozzá is férnek, arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy sok értékes ragadozómadárnak a veréb a legfőbb zsákmányállata. Ráadásul a költési időszakban közvetlenül is hasznot hajt az embernek, hiszen fiókáit ugyanúgy rovarokkal, hernyókkal eteti, mint a hasznosnak titulált énekesmadarak, és a gyommagvakat is szereti. A gyapjaslepke magyarországi inváziójakor bizony rengeteg szőrös, fekete hernyó végezte a verébfiókák begyében! Márpedig a verebek nem állnak meg egyetlen fészekalj fölnevelésénél: áprilistól augusztusig háromszor-négyszer is költenek, és ha jó idő van, négy-öt fiókát is kiröptetnek egy-egy költésből. A frissen kirepült, még ügyetlen fiatalokból aztán a ragadozómadarak bőséggel vámot szednek. Ahogy nagy ornitológusunk, Herman Ottó írta: „lehet a madár hasznos is, káros is; de a kár is sokszor olyan, mint az a darab kenyér, a mit a gazda hasznos munkáért a cselédjének ád; mert hiszen igaz, hogy azt a falatot a gazda megvonja a maga vagy családja szájától; de a cseléd megszolgálja.”

Link egy szép vershez (Rónay György: Verebek):

http://bdeg.sopron.hu/~dh/03jan/cikk9.htm

Veréb kutatás a zoo-ban

A Veszprémi Egyetem Limnológia Tanszékének Ornitológiai Csoportja 2004 óta tanulmányozza az állatkertben és környékén élő házi verebek viselkedését.

Házi veréb

 (Passer domesticus)

Testtömeg: 25-30 g
Testhossz: 15 cm
Táplálkozás: főleg magvak
Szaporodás: áprilistól augusztusig 1-4 költés, fészekaljanként 3-6 fióka.

A világ egyik leggyakoribb madárfaja, az emberi településekhez kötődve az egész földkerekségen elterjedt. Az utóbbi időben az állományuk egész Nyugat-Európában fogyatkozni kezdett (Angliában pl. 60%-kal csökkent a populációja az utóbbi 30 évben!), ennek oka egyelőre ismeretlen. Ma már Magyarországon is védett faj.
Állandó madár. A kirepült fiatalok alig távolodnak el szülőhelyük közeléből, és többnyire igen kis területen belül élik le életüket, amely mindössze néhány év. Jellegzetesen társas madarak, még a költés idején is csapatokban táplálkoznak, porfürdőznek, pihennek. Ősszel akár több száz verebet számláló csapatok járják a földeket, télre a csapatok kisebbek lesznek és helyt ülőbbé válnak. Többnyire a talajon ugrálva keresik a magokat, rügyeket, bogyókat és rovarokat, de a madáretetőket is szívesen látogatják és az emberi hulladékot is elfogyasztják.
Kora tavasszal a hímek fészkelő helyet foglalnak, és hangos énekkel igyekeznek párt szerezni. A fészkelő verebek általában laza kolóniát alkotnak, amelyben minden pár csak a fészke szűk környezetét védelmezi. Fészküket tetők vagy eresz alá, épületek vagy fák üregeibe rakják, de a gólyafészekbe is beköltöznek albérlőnek. A többnyire 3-6 tojásból álló fészekaljon a szülők felváltva, 11-14 napig kotlanak. A fiókákat főleg rovarokkal, hernyókkal etetik újabb 11-14 napig, majd a kirepülés után az egyik szülő, általában a hím még vezeti és eteti a fiatalokat, míg a tojó újabb költésbe kezd. A párok általában együtt maradnak a költési időszakban, így nyár végéig akár három-négy fészekaljat is felnevelhetnek.


Érdekességek verebekről: Verébész

Az énekesmadarak között a házi veréb testméretéhez viszonyítva az egyik legnagyobb agymérettel büszkélkedhet, csupán a varjúfélék előzik meg. A faj sikerességének ez lehet az egyik kulcsa. Számos anekdota szól a verebek leleményességéről, legyen szó új táplálkozási vagy fészkelési módok feltalálásáról, vagy a körülöttük élő emberek szokásainak és szándékainak alapos kiismeréséről. Rendkívül jól alkalmazkodnak a környezetük kínálta lehetőségekhez, akár fémdrótból is képesek fészket rakni, és holmi éttermi koldulás reményében a fotocellás ajtót is megtanulják kinyitni. Az őket befogni szándékozó madarászok nagy bosszúságára igen gyorsan megtanulják elkerülni a hálókat és egyéb csapdákat is.

Verébbáj

Bár a „szürke veréb” kifejezést nem bókként használjuk, közelebbről szemügyre véve valójában a verebek tollazata is díszes. A hímek nagy fekete foltot viselnek a torkukon és begyükön, amelynek fontos szerepe van a fajtársakkal való kommunikációban. A téli csapatokban a torokfolt státusz-szimbólum: az agresszívabb, dominánsabb hímek nagyobb begyfolttal jelzik rangjukat. A párosodási időszakban ugyanez a „dísz” szexepil: a tojók ugyanis vonzóbbnak találják a nagyobb begyfoltú hímeket. Érdekes módon a tojók, bár nincs begyfoltjuk, nem szorulnak a hímek mögé a rangsorban, sőt gyakran ők „viselik a nadrágot” a párokban és a csapatokban.

Verébszó

A verebek hangja a különféle csiripelések és csipogások gazdag tárháza. Ezek jelentését még csak részben ismerjük, így például bizonyos hangokkal a fajtársakat hívják a táplálkozóhelyekre, másokkal a ragadozókra figyelmeztetik egymást. A csapatok egy-egy bozót biztonságában ülve gyakran hangos kórust alkotnak, amelyben mindenki igyekszik túlharsogni a másikat. Az udvarló hímek éneke egyenletes időközönként hallatott egyszótagú csipogás, amely nemigen hasonlít más énekesmadarak hímjeinek virtuóz énekeire. Azonban a verebek is képesek megtanulni bonyolult melódiákat, például más fajok énekét vagy zongora-dallamokat, amennyiben fogságban, ezek közelségében nevelkednek fel.

Csőrműves verebek

A verébfajok legközelebbi rokonai az Afrikában honos szövőmadarak. A verebek ugyan nem szőnek olyan impozáns fészek-lakótelepeket, mint afrikai rokonaik, azonban a költésre használt odúkat vagy üregeket alaposan „beépítik”. A verébfészek fűből és más növényi szárakból készül, középen puha tollbéléssel. A szorgosabb párok egy kis kupolát is emelnek a kerekded fészekcsésze fölé, amelyhez kanyargós alagúton át vezet az út. Az építkezéshez felhasználnak bármilyen alkalmas rendelkezésre álló anyagot, így az állatkert verebeinek fészkében találtunk már emutollat, lószőrt, tarajos sül tüskéjét, de cukorpapírt és madzagokat is.

 

A kutatásról:

Miért gyűrűsek az állatkert verebei?

A Veszprémi Egyetem Limnológia Tanszékének Ornitológiai Csoportja 2004 óta tanulmányozza az állatkertben és környékén élő házi verebek viselkedését. A kutatás során minden befogott veréb egy egyedi gyűrűkódot kap a lábára, amely egy számozott alumíniumgyűrűből és három színes műanyaggyűrűből áll. Ez a kód távcsővel, vagy szerencsés esetben szabad szemmel is leolvasható, így ezek a madarak egyedileg azonosíthatóak. Ezáltal számos jelenség válik vizsgálhatóvá, így az egyedek túlélése és szaporodási sikere, a csapatok mozgása a különböző helyek között, és az egyedek egymással való interakciói, például a dominancia-viszonyaik vagy a csapattársak összetartása.
A befogáskor a madarak számos tulajdonsága lemérésre kerül, például a testtömegük és a hímek begyfoltjának mérete is. A szárnyvénából vett kis mennyiségű vérből genetikai vizsgálatokat végeznek, amelyből megállapítható az egyedek rokonsági foka, például a csapatokon belüli és csapatok közötti rokonsági viszonyok, vagy a fészekaljakon belül a tojók félrelépéseiből származó mostoha-fiókák száma.

Mire valók a fákon lógó fészekodúk?

A kutatás részeként közel száz mesterséges fészekodú került kihelyezésre az állatkertben. Bár a verebek jelentős része fészkel különböző épületek (például a vaddisznók vagy a sörényes juhok óljának) teteje alatt, szívesen költenek az odúkban is. Az odúk nagy előnye, hogy a bennük lévő fészek könnyen hozzáférhető. Így követni lehet az odúban költő pár szaporodási sikerét, és a fiókák egyszerűen meggyűrűzhetőek. Tavasszal és nyáron érdemes tisztes távolból figyelni a számozott odúkat, a szülők ugyanis gyakran váltják egymást a kotlás vagy a fiókák etetése során. A verebeken kívül több más madárfaj, például széncinege, nyaktekercs, seregély is fészkel az odúkban.
     

Mi a teendő a hálóba került madarakkal?

A madarak befogása kifeszített függönyhálóval történik. Ez egy kifejezetten madarász célokra kifejlesztett, finom szálú háló, amelybe a madarak röptükben, sérülés nélkül gabalyodnak bele, és amennyiben szakértő kezek szabadítják ki őket, sértetlenek is maradnak. Ezért kérjük, ha hálóba került madarat látnak az állatkertben, ne próbálják meg kiszabadítani! Az ember közelségétől a madár megijed, és még jobban belegabalyodik a hálóba. A befogást végző madarászok rendszeresen ellenőrzik és ürítik a hálókat.

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat